A vezeték nélküli riasztó előnyei

A biztonságot védő rendszerek a technikai fejlődés előre haladásával, ugyanúgy fejlődnek. Ma már sokan döntenek úgy, hogy vezeték nélküli riasztó rendszert szerelnek fel vagyonvédelem céljából egy adott épületbe.

vezeték nélküli riasztóAz ilyen riasztó előnyei szinte magától értetődik a vezetékes rendszerekkel szemben. Egyrészt, a felszerelésük jóval egyszerűbb, mivel nem kell a kábeleket elvezetni, illetve vezetékcsatornákba helyezni.

A rádiós kapcsolat által, egy megadott távolságon belül, az egyes egységek képesek vezetékek nélkül is kommunikálni egymással. Viszont, hogy ez működhessen, folyamatosan áramellátásra van szükségük. Ez történhet elemmel vagy elektromos aljzathoz való csatlakoztatással.

Az elemesnél szigorúan be kell tartani az elemfrissítést, mivel az egész rendszer kommunikációja múlhat ezen. Előnynek számít az is, hogyha át kell építeni rendszert, akkor a vezeték nélküli riasztó könnyebben mozgatható, mint a kábeles kivitel. Végül pedig elmondható, hogy nem annyira egyszerű a kiiktatásuk, mint a vezetékes riasztóknak.

További bejegyzések