A jogi szakfordítás árak kicsit drágábbak

jogi szakfordítás

jogi szakfordítás

jogi szakfordítás
jogi szakfordítás

Sok olyan eset létezik, hogy másik országok hivatalaiba kell valamilyen okiratot szolgáltatni. Különösen olyan személyeknél fordulhat ez elő, akik külföldön is vállaltak már valamikor munkát, esetleg jelenleg is munkaviszonyban vannak. A jogi szakfordítás árak valamivel magasabbak lehetnek, mint egyéb tematikájú dokumentumok esetében. Ez azért van így, mert ennek a munkának az elvégzéséhez gyakorlatilag jogász végzettségű szakfordító szükséges, tehát a jogi szakfordítás árak mindig specifikusnak számítanak. Egyéb megbízások költségei sincsenek feltüntetve a lingomania-forditoiroda.hu honlapon, mivel csakis akkor lehet pontos árajánlatot adni, miután már az illetékesek kezükbe vehették a lefordítandó anyagot.

Egy online űrlap segítségével megszerezhetőek egyéb szükséges információk is a szolgáltatásokkal kapcsolatban, valamint a lefordításra váró szövegek is ezen keresztül tölthetőek fel, majd juttathatóak el a vállalat munkatársainak, ahol a jogi szakfordítás árak rövid időn belül, akár néhány óra leforgása alatt kitisztázódhatnak. A hivatalos fordítóiroda Budapest központtal működik, viszont számos más településen is van kirendeltsége az országban. A hivatalos fordítóiroda Budapesten azt jelenti, hogy akármilyen hivatalos papír tartalmának transzlációját el tudják vállalni, törvényileg is fel vannak rá hatalmazva, hogy hivatalossá tegyenek egy általuk megírt fordítási szöveget. A hitelesítésért általában mindegyik fordítóirodánál kell fizetni, itt viszont más a helyzet. A pecsételésért semmilyen hozzáadott költséggel nem kell számolniuk a klienseknek, és ezzel több ezer Forintot is spórolhatnak. Ezenfelül az általános fordítási díjak is igazán versenyképesnek számítanak a hivatalos fordítóiroda Budapest területén lévő székhelyén. A legtöbb Európai Uniós ország nyelvén, de még azokon túl is, ritkább nyelveken is vállalják a fordítást. Több éves munkatapasztalatuk és a képzett humánerőforrásuk révén, bármilyen feladatot precízen és gyorsan végeznek el. Érdemes megtekinteni a honlapot, ahol a cég tevékenységi köreiről is részletes leírás olvasható.

További bejegyzések